Rihanna style

Rihanna fellépőruhái közül válogattam egy párat. Az tény, hogy szeret feltűnően öltözködni. Régi stílusához képest sokkal jobban bevadult. Fellépései során sokszor visel bőrt, lakkot, csillogó dolgokat, és mindent ami extravagáns. A képen látható szettek közül az első és a pöttyös lakkruha tetszik, bár én valamilyen más anyagból viselném. A másodikról karneváli hangulat ugrik be, az utolsó meg túl merész.

Természetes smink

Hoztam Nektek egy nagyon szép sminket ami nem utolsó sorban nagyon divatos is. Ősszel mindig divatban vannak a föld színei (barna, zöldvöröses árnyalatok, akárcsak a fák levelei mielőtt lehullanak) idén még ami a ruhákban is nagyon előjött és nagy kedvenc az a lila. Nade, térjünk vissza a mostani szépségre ami nem éppen egy erős smink, hétköznapokra tökéletes. Elkészítéséhez három színre lesz szükségünk. Fokozatosan vigyük fel a képen látható módon. Mindig világostól a sötét felé haladunk, ugye ezt már tudjuk :) Hosszabító szempillaspirállal emeljük ki pilláinkat. Szemceruza nem szükséges ehhez a natúr sminkhez. Azonban az esti partira ha kihúzzuk a szemünk akkor máris alkalmi sminket varázsoltunk belőle. Az ajkakra kerülhet kicsit erősebb rúzs is, vagy rózsaszín, barack, és szájfény. Arcunkat arcpírral hintsük meg kicsit :)

A képen a modell barna árnyalatokban viseli a sminket, de elkészíthetjük más  egymásal harmonizáló színekben is.

Mézes pakolás

Szeretem az arcomat kényeztetni különböző arcpakolásokkal. Mostanában jobban előnyben részesítem a házi pakolásokat. Egyik ilyen kedvenc házipakolásom a méz. Első használat előtt egy kicsit még idegenkedtem tőle, nehogy valami kellemetlen reakciót váltson ki a bőrömön. Az eredmény viszont mesés volt, a bőröm puha, selymes tapintású lett. Bátran ajánlom mindenkinek ezt a mesés és olcsó pakolást. Egy kis tojás fehérjével szoktam összekeverni, annak feszesítő hatása van. Ha megszáradt, húzódik a bőrömön langyos vízzel lemosom és élvezem az eredményt :)

Ecsetek

Nemrég tértem át én is az ecsetek használatára. Előtte applikátorral vagy olykor újjal vittem fel a festéket a szememre. Mióta azonban kipróbáltam, hogy milyen ecsetekkel dolgozni, szinte már nem is használok mást. 3-4 féle méretű ecsetet célszerű beszerezni minumum, így szépen tudunk dolgozni. Hogyan használjuk őket?Például, füstös szemek készítésekor a legvilágosabb árnyalatot visszük fel a legnagyobb ecsettel, majd ahogy a színek sötétednek úgy váltunk ecsre kisebb ecsetre. Talán így lehet a legegyszerűbben összefoglalni. A festékek összemosásánál is nagyon jól tudjuk alkalmazni az ecseteket. Amit még nagyon fontos megemlíteni, az a tisztítás. Szappanos vízzel vagy erre alkalmatos folyadékkal 3-4 naponta célszerű kimosni őket!

A képen néhány ecset típus, ez tényleg csak néhány, mert ennél sokkal több fajta van. További képek a MAC oldalán.

MAC őszi és téli smink

A MAC oldalán bemutatták az őszi illetve a téli sminktrendeket. Nagyon tetszenek:) Egyrészt szeretem a márkát is, és tetszik, hogy mindig valami újdonsággal rukkolnak elő. Szemezgettem tehát az új trendekből, kiválasztottam a számomra legjobban tetszőket.

A szemsminkek bár nem túl hétköznapra valóak kivéve a csak natúran, szolidabb, halványabb verzióban akár akkor is viselhetjük őket. További sminkek a MAC oldalán.

Sminktippek

Három szemfestési technikát mutatok be, bár sokak számára nem lesz új, de azért nézzük az elejétől. Az egyszerűség kedvéért készítettem három képet is róluk. Elsőként nézzük a legegyszerűbb technikát, melyhez csupán egy színre van szükségünk. Ezt könnyen felvihetjük applikátor vagy ecset segítségével. (én ecset párti vagyok, de ezekről később ejtek szót) Én ritkán alkalmazom ezt a fajta sminket, szeretek minimum két színnel dolgozni. Ha sietnünk kell akkor ez a legegyszerűbb mód. A második sminknél már két színt alkalmazunk. Elöször vigyük fel a világos színt az egész szemünkre (mozgó résztől a szemöldökig) majd utána a sötét árnyalatot használjuk a képen látható módon. Ezt is többféleképpen lehet használni, ezzel nyugodtan lehet kísérletezni. Ecsettel mossuk el a sötét és világos éles határát. A harmadik smink a legidőigényesebb. Három, négy színt viszünk fel a szemünkre. Itt is (és minden sminknél!) a legvilágosabbat visszük fel elöször. Utána jöhet a palettán a második árnyalat. Ezt a képen látható módon felvisszük majd így haladunk az egyre sötétebb felé. A lényeg hogy a legsötétebb árnyalatot a szempillák tövébe fessük.

Mindegyik sminkhez használhatunk szemceruzát, a szempillaspirál meg szinte kötelező! :)

Egy nap a városban

Összedobtam egy kicsit vagányabb szettet, de nekem nagyon bejön. Suliba, városba mindenhova fel lehet venni. Nem egy igazán színes szett, ezért én egy szép lila sminket tudnék hozzá elképzelni.

Trendi smink…

…ősszel. Mindegyik bejegyzésem szinte az ősz körül forog, dehát a divat és a smink szempontjából a változások miatt muszáj :) Szóval egy nagyon szép sminket hoztam ma, földszínekben pompázik a modell szeme. Barna és zöld. Szeretem ezeket a színeket, bár így egybe még nem használtam, de biztosan kipróbálom kipróbálom :)