Gossip Girl

Nemrég fedeztem csak fel, de eléggé rákattantam a Gossip Girl, magyarul A pletykafészek nevű sorozatra.  A sorozat elit, New York-i tinikről szól, akiknek az életét mutatja be. A sztori mellett a ruhákra, megjelenésre is nagy hangsúlyt fordítottak. A két főszereplő lányról hoztam néhány képet, Serena akit Blake Lively alakít valamint Blair Waldorf szerepében Leighton Meester. A fiúk stílusa sem hétköznapi, igazán egyedi és trendi.

Beyonce style

A szépséges 27 éves R’n'b énekesnő 29-én először ad koncertet hazánkban. Személy szerint nem nagyon követem a pályafutását, számait, nem igazán az én stílusom, de azért van néhány olyan dal ami tetszik. Öltözködése, stílusa nagyon nőies, de mégsem túl sok, hivalkodó. Az utcai szerelései különösen tetszenek, jó ízléssel válogatja össze a ruhákat.

Louis Vuitton cipő, Balmain kabát. Nagyon trendi szerelések.

A Balmain kabát engem is megihletett. Egy összeállítás az énekesnő stílusában.

Szafari style

A Vogue Párizs májusi számát meglátva inspirálódtam egy kis szafari style összeállításához. Ez a stílus igazából tavaly élte fénykorát, de  idén sem ment ki a divatból. A szafari stílus magába foglalja a különböző állatmintákat, valamint a földszíneket. Bézs, különféle barnák, khaki szín, de akár még a halványsárga is idevehető. Bátrabbak felvehetnek állatmintás harisnyát, feltűnőbb darabokat. Viszont ez a stílus remekül keverhető fehérrel és feketével. Így szolidabb, de mégis tetszetős szereléseket tudunk összehozni. Ami az anyagokat és a fazont illeti a ruhák kényelmes, lezser, de mégis nőies darabok, vékony, sokszor áttetsző anyagokból. Ékszerek terén a fa, tollak, és inkább az aranyszín dominál. A Louis Vuitton kifutóin sok szafari stílusú kiegészítőket láthatunk. A ruha színei a sminkben is visszaköszönnek, például a MAC Style Warrior kollekcióját pont ez stílus ihlette. Jól lehet belőle ötleteket meríteni. Most pedig jöjjön néhány ruha, természetesen szafari stílusban.

Max Factor Miracle Touch

Múlthéten beváltottam a dm-es kuponomat, a választásom a Max Factor Miracle Touch krémes alapozójára esett. Nagyon megvagyok vele elégedve, egyszerű felvitele a szivaccsal, a bőrön jól eloszlik, elfedi az apróbb hibákat. Egyedül az illata kissé furcsa nekem, de nem vészes. Nem is használom azóta a folyékony alapozómat mióta megvettem.

Fekete, fehér, mintás

A fekete és a fehér soha nem megy ki a divatból. A másik nagy trend a különböző geometriai minták, kockák, csíkok, pöttyök. Az idei szezonban a tervezők ezt a két trendet összepárosították, és sok kifutón tűntek fel fekete, fehér mintás darabok. Még az is megengedett, hogy a csíkosat a pöttyössel kombináljuk. Én is összeraktam három merészebb szettet. Igaz nem számít idén divatbakinak én mégis jobban szeretek egyszerre csak egyféle mintát viselni.

A szoláriumról

Nemrégiben már írtam egy rövidke kis írást a barnulásról, most tavasz alkalmával aktuális a téma. Jó hogyha van az embernek egy kis színe. A megfelelő szín elérése azonban sokak számára nem egyszerű. Írtam a barnítókrémek és az uv mentes barnulás nem túl sikeres eredményeiről. A végső megoldást a szolárium jelenti nekem. Szeretnék erről írni néhány gondolatot, hogyha elmegyünk mire figyeljünk. Bár sok helyen lehet olvasni róla, néhány pontban összefoglalom.

Elsőként is minden sminktől szabadítsuk meg magunkat, ne legyen rajtunk semmilyen krém, parfüm, mert a bőr különös reakciót válthat ki. Egy alapos bőrradírozás sem árt, így egyenletesen, szebben barnulhatunk. Akik kezdők, mint ahogy én is, az első két-három alkalommal 5-6 percet ajánlok. Én először 5 majd 6 és végül 7 percre voltam benn, álló gépben. Most már heti kétszer 12 percre szoktam járni, amíg el nem nyerem azt az alapszínt ami tetszik. A szemet is védeni kell a sugaraktól, mert ártalmas. Kérjünk feltétlen védőszemüveget, nem elég ha csak becsukva tartjuk. Fontos, hogy jól hidratáljuk a bőrünket, mert szárítja a szolárium. Én előtte is speciális krémmel szoktam magam bekenni, ami jobban elősegíti a barnulást, valamint hidratál. Ezt a szalonokban vagy drogériákban lehet beszerezni. A dm-ben és a Rossmannban mondjuk nem volt olyan nagy a kínálat. Egy-két fajta krémet láttam csak. A szolizás előtt nem árt érdeklődni a gépek erősségéről, mikor volt csőcsere, megkérdezni azért a személyzetet, hogy mennyi időt ajánlanak. Nem árt, ha mi magunk is tájékozódunk a bőrtípusunkról. Én nagyon sokat olvastam a témáról mielőtt elmentem, így tudtam, hogy mire számítsak. Ne legyetek kezdők türelmetlenek, ne akarjunk egyből szép aranybarna színt, sokszor én is elveszítem a türelmem és azt gondolom, hogy abbahagyom. Kell jó néhány alkalom, mire szép színe lesz az embernek (persze ez azért függ a bőrtípustól).

Ne vigyük túlzásba, hagyjunk minimum egy napot a két szoizás között, de két-három nap az ideálisabb. Ha mértékletesen, ésszel csinálja az ember akkor nem lehet gond. Jó barnulást mindenkinek, vagy így vagy úgy!

Tavaszi alapdarabok

A naptár szerint tavasz, az időjárás azonban a hétvégén igencsak nyárias volt. Előkerülhettek végre a lenge kis ruhácskák, blúzok és pólók. Azt gondolom viszont, hogy jön még majd hűvösebb is kicsit, mert mint tudjuk az április elég szeszélyes tud lenni. Gyűjtöttem néhány tavaszi alapruhadarabot, melyek nélkülözhetetlenek e szezonban.

Blúzok

Minden nő szekrényében elkélne egy-két ilyen szép színes darab. Én is tervezem, hogy beszerzek pár újat (1; Mango 2; Sinéquanone).

Kardigánok, blézerek

Ha kabátra már nem is lesz szükségünk, a hűvös reggeleken elkél még a kardigán (4; Mango 5; Pimkie ). Alapdarab a ruhatárunkban, hiszen egy jól megválasztott szín, fazon és forma nagyon jól kombinálható. A kardigán mellett egy szép blézer is elkélhet (10).

Farmernadrág

A farmer örök darab, mint tudjuk (6; Pimkie). Tavasszal szeretem a világos színeket is. Válasszunk olyan darabot, amely jól illik stílusunkhoz, és az alakunkhoz. A szakadt, rojtos farmerok is divatba jöttek idén.

Ékszerek, táskák

Minél nagyobb annál jobb. Mintában, formában minden jöhet. Egy két színes darab és feldobtuk a szerelésünket (7; Bijou Brigitte). Amikor kiválasszuk a tavaszi táskánkat figyeljünk arra, hogy olyan színt vegyünk amely az alapruhatárunkhoz illik. Kerüljük a kötött színeket (sárga, zöld, kék) melyet csak meghatározott színű összeállításhoz vehetünk fel (3; Re-Reserved). Hacsak nem tudunk minden szetthez egy hozzáillő táskát venniJ

Magas sarkú cipő

Amiért már nagyon vártam a jobb időt az a cipők. Szeretem a csizmákat is, de már hiányoztak a magas sarkú kis topánkáim (8; Deichmann 9; Mango). Hódítanak a platformos, peep toe cipők, de a kínálat nagy, így biztosan találunk egy szépséget, melyet hétköznapokra, de akár buliba is felvehetünk.