
Ahhoz, hogy a számunkra legmegfelelőbb kozmetikai termékeket válasszuk, szükséges tudnunk, hogy milyen bőrtípusba tartozunk. A bőrtípus két dologra utal: mennyi faggyút termel a bőr, illetve hol termeli a legtöbb faggyút. Ezek mellett bőrünk nap, mint nap ki van téve olyan befolyásoló tényezőknek, mint a hormonok hullámzása, egészségtelen táplálkozás, melyek zsírosodást és mitesszereket okozhatnak. Külső tényezőknek, mint a napsugárzás, a szél, melyek pedig idő előtti ráncosodáshoz vezetnek. A stressz, a változó évszakok is fakóvá, élettelenné tehetik bőrünket, ezért életünk végéig kellő gondot kell fordítanunk rá, hogy ezeket a negatív hatásokat elkerüljük. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy tisztába legyünk saját bőrünk tulajdonságaival. A legjobb ha reggel, ébredés után vizsgáljuk meg az arcunkat.
Száraz arcbőr
A legtöbb ember úgy próbál a szárazság ellen védekezni, hogy vastagon beolajozza, amivel csak rontunk a helyzeten. Valójában a száraz bőr vízhiányos, így folyamatos nedvességpótlásra van szüksége. Igyunk lehetőleg napi nyolc pohár vizet, és nagy nedvességtartalmú hidratálókrémeket használjunk. Kerüljük a napsugárzást, a szeles, légkondicionált helységeket, a zsíros krémeket és az alkoholt. Ezek mind csak rontják a bőr állapotát. Válasszunk nedvességvesztést csökkentő anyagokat, mint a szilikon vagy kollagént tartalmazó krémeket, védő hatású nappali hidratáló kozmetikumokat, tápláló arcmaszkokat.

Zsíros bőr
A zsíros bőr túl sok természetes hidratáló anyagot, faggyút termel. Ezáltal a bőr lassabban öregszik, de számos probléma forrása lehet. Hajlamossá teszi a bőrt a pattanások kialakulásához, a pórusok kitágulhatnak. A túl sok tisztítással nemhogy javítanánk a helyzeten, de rontunk, ezzel serkentve a faggyúmirigyek működését, így még több faggyú keletkezik. Kerülendő a nagy alkoholtartalmú, erős hámlasztó szerek alkalmazása. A csillámtartalmú vagy selyemfényű alapozók, melyek csak kiemelik arcunk csillogását. Alkoholos tonikok, szappan, olajos hidratálók, ezeket sem ajánlatos használni. Válasszunk olajmentes alapozót és hidratálókrémet, mitesszer és antibakteriális hatású készítményeket. Teafaolaj, grépfrút olaj, mélytisztító tonikokat használjunk.
A következő részben a kevert és az érzékeny bőrről lesz szó.
Hasonló bejegyzések
Szerintem...
nekem száraz!
és mikor lesz a köetkező rész? (az érzéken és kevert bőrről.)
legye minnél hamarabb