Természetes smink

Hoztam Nektek egy nagyon szép sminket ami nem utolsó sorban nagyon divatos is. Ősszel mindig divatban vannak a föld színei (barna, zöldvöröses árnyalatok, akárcsak a fák levelei mielőtt lehullanak) idén még ami a ruhákban is nagyon előjött és nagy kedvenc az a lila. Nade, térjünk vissza a mostani szépségre ami nem éppen egy erős smink, hétköznapokra tökéletes. Elkészítéséhez három színre lesz szükségünk. Fokozatosan vigyük fel a képen látható módon. Mindig világostól a sötét felé haladunk, ugye ezt már tudjuk :) Hosszabító szempillaspirállal emeljük ki pilláinkat. Szemceruza nem szükséges ehhez a natúr sminkhez. Azonban az esti partira ha kihúzzuk a szemünk akkor máris alkalmi sminket varázsoltunk belőle. Az ajkakra kerülhet kicsit erősebb rúzs is, vagy rózsaszín, barack, és szájfény. Arcunkat arcpírral hintsük meg kicsit :)

A képen a modell barna árnyalatokban viseli a sminket, de elkészíthetjük más  egymásal harmonizáló színekben is.

Mézes pakolás

Szeretem az arcomat kényeztetni különböző arcpakolásokkal. Mostanában jobban előnyben részesítem a házi pakolásokat. Egyik ilyen kedvenc házipakolásom a méz. Első használat előtt egy kicsit még idegenkedtem tőle, nehogy valami kellemetlen reakciót váltson ki a bőrömön. Az eredmény viszont mesés volt, a bőröm puha, selymes tapintású lett. Bátran ajánlom mindenkinek ezt a mesés és olcsó pakolást. Egy kis tojás fehérjével szoktam összekeverni, annak feszesítő hatása van. Ha megszáradt, húzódik a bőrömön langyos vízzel lemosom és élvezem az eredményt :)

Ecsetek

Nemrég tértem át én is az ecsetek használatára. Előtte applikátorral vagy olykor újjal vittem fel a festéket a szememre. Mióta azonban kipróbáltam, hogy milyen ecsetekkel dolgozni, szinte már nem is használok mást. 3-4 féle méretű ecsetet célszerű beszerezni minumum, így szépen tudunk dolgozni. Hogyan használjuk őket?Például, füstös szemek készítésekor a legvilágosabb árnyalatot visszük fel a legnagyobb ecsettel, majd ahogy a színek sötétednek úgy váltunk ecsre kisebb ecsetre. Talán így lehet a legegyszerűbben összefoglalni. A festékek összemosásánál is nagyon jól tudjuk alkalmazni az ecseteket. Amit még nagyon fontos megemlíteni, az a tisztítás. Szappanos vízzel vagy erre alkalmatos folyadékkal 3-4 naponta célszerű kimosni őket!

A képen néhány ecset típus, ez tényleg csak néhány, mert ennél sokkal több fajta van. További képek a MAC oldalán.

MAC őszi és téli smink

A MAC oldalán bemutatták az őszi illetve a téli sminktrendeket. Nagyon tetszenek:) Egyrészt szeretem a márkát is, és tetszik, hogy mindig valami újdonsággal rukkolnak elő. Szemezgettem tehát az új trendekből, kiválasztottam a számomra legjobban tetszőket.

A szemsminkek bár nem túl hétköznapra valóak kivéve a csak natúran, szolidabb, halványabb verzióban akár akkor is viselhetjük őket. További sminkek a MAC oldalán.

Sminktippek

Három szemfestési technikát mutatok be, bár sokak számára nem lesz új, de azért nézzük az elejétől. Az egyszerűség kedvéért készítettem három képet is róluk. Elsőként nézzük a legegyszerűbb technikát, melyhez csupán egy színre van szükségünk. Ezt könnyen felvihetjük applikátor vagy ecset segítségével. (én ecset párti vagyok, de ezekről később ejtek szót) Én ritkán alkalmazom ezt a fajta sminket, szeretek minimum két színnel dolgozni. Ha sietnünk kell akkor ez a legegyszerűbb mód. A második sminknél már két színt alkalmazunk. Elöször vigyük fel a világos színt az egész szemünkre (mozgó résztől a szemöldökig) majd utána a sötét árnyalatot használjuk a képen látható módon. Ezt is többféleképpen lehet használni, ezzel nyugodtan lehet kísérletezni. Ecsettel mossuk el a sötét és világos éles határát. A harmadik smink a legidőigényesebb. Három, négy színt viszünk fel a szemünkre. Itt is (és minden sminknél!) a legvilágosabbat visszük fel elöször. Utána jöhet a palettán a második árnyalat. Ezt a képen látható módon felvisszük majd így haladunk az egyre sötétebb felé. A lényeg hogy a legsötétebb árnyalatot a szempillák tövébe fessük.

Mindegyik sminkhez használhatunk szemceruzát, a szempillaspirál meg szinte kötelező! :)

Egy nap a városban

Összedobtam egy kicsit vagányabb szettet, de nekem nagyon bejön. Suliba, városba mindenhova fel lehet venni. Nem egy igazán színes szett, ezért én egy szép lila sminket tudnék hozzá elképzelni.

Trendi smink…

…ősszel. Mindegyik bejegyzésem szinte az ősz körül forog, dehát a divat és a smink szempontjából a változások miatt muszáj :) Szóval egy nagyon szép sminket hoztam ma, földszínekben pompázik a modell szeme. Barna és zöld. Szeretem ezeket a színeket, bár így egybe még nem használtam, de biztosan kipróbálom kipróbálom :)

Szépség ősszel…

…az Elle magazin szerint a következő dolgok biztosan befutóak lesznek az ősszel:

Aranyszínű szemhéjak, esti sminknél több, de akár nappalra is felvihetünk kis aranyat, hogy beanyarozza a napunkat :)

A kedvencem a füstös barna, csokiszínű szemek. Elég hangsúlyos szemsmink, elkészítése (ahogy a képen látjuk) némi gyakorlást igényel, de tessék próbálkozni, megéri! Felviteléhez használjatok ecsetet, mert megkönnyíti a sminkelést.

Természetes laza hullámok. Nagyon bejövős ez is. Főleg ezzel a szép hamvasszőke hajjal. :)

Végül a hangsúlyos száj, szemek csak natúran smink is felbukkan a kifutókon. Én személy szerint az ilyesfajta sminket csak akkor alkalmazom, ha sietnem kell és nincs időm a szemsminkre. Akkor nagyon jól tud jönni!

Képek az elle.com oldalról.

Miranda Kerr style

A szépséges modell egy utcai outfitje. Nagyon tetszik, trendi szoknya és felső. Illik a cipőhöz és a táskához. Természetes de mégis divatos.

Pink Sziget szett

Bár idén nem megyek a Szigetre, összeállítottam azért egy szettet, hogyha mennék miben tenném. :) Mostanába megkedveltem a rózsaszínt, pinket ezért ezt és kéket választottam mellé. A múltkori szürke összeállítás után talán túl vadnak tűnhet, de ugyebár a Szigeten nincsenek divatszabályok. Ezen kívül szerintem utcára is megállná a helyét. Ha ilyen fesztiválra, rendezvényre látogatunk akkor elsődleges szempont szerintem a kényelem, és utána jöhetnek a trendi cuccok. Nem nehéz kényelmesen is jól kinézni, mint láthatjuk. Nézzük is akkor, hogy miket válogattam össze. Felülre egy pink-fekete csíkos felsőt választottam. A nadrágnak farmer kéket gondoltam. A színes szettek különösen jók az ilyen rendezvényeken. A kiegészítők színeiben is visszaköszön a pink és a kék. A cipő Converse, mivel magas sarkúban nem lenne túl kényelmes a földbe mászkálni, konerteken ugrálni, ezért csakis ez jöhetett szóba nálam. Továbbá még fülbevaló, pénztárca, nyakláncot, napszemüveget adtam hozzá, melyeneket akár mind viselhetjük, de le is hagyhatunk belőle darabokat.

Ha megtetszett valamelyik darab itt találod őket; 1. XX by Mexx 2. New Yorker 3. Mango 4. Fishbone 5. C&A 6. MAC 7. Tally Wejil 8.-9. New Yorker 10. Converse 11. MAC

Szürke szett

Szeretem a szürke színt, bár sokan egyhangúnak, unalmasnak találják én mégis sokszor viselem. A hétköznapokra a városba, munkába, iskolába összeállítottam egy elegáns szettet, csak szürke és árnyalatai darabokból.

szemfesték (MAC), lakktáska (New Yorker, Fishbone), lakkcipő (Deichmann), ruha (New Yorker, Amisu), fülbevaló (Tally Weijl), nyaklánc (New Yorker, Amisu), körömlakk (MAC)

Sminkünk lehet valamilyen élénk szín, ezzel megtörhetjük a szürkét. Én valamilyen bordó árnyalatú szemfestéket, valamint piros lakkot használnák.

Olsen smink

Hoztam két szép sminket az Olsen ikrektől. Szeretem őket, mert ha akarnak akkor nagyon csinosan, szépen tudnak kinézni. Azonban tudnak nagyon szakadtan is mászkálni, főleg Mary-Kate szeret magára mindenféle rongyot aggatni. Az ikrek mostanába inkább a divatiparban tevékenykednek, mint a filmezés. Ősszel fog megjelenni könyvük, melyben őszíntén írnak egymásról, a divat iránti szerelmükről, valamint neves divattervezőkkel készítettek interjút. Amerikában októberben fog megjelenni, remélem ide is nemsokára eljut. A sminkekről néhány mondat. Mindkét lány a szemére fektette a hangsúlyt, így a szájukra csak halvány barack illetve rózsaszín került. Mary-Kate a szemét barnás árnyalatokkal festette, míg Ashley a szürke (ezüst) fekete színt választott. Majd szemüket fekete kihúzással keretezték. Ashley-nek külön tetszik a barack színű pirosítója.

Oldal 40 / 41« Első...1020303738394041