Pirosító

Nagyon sok lány fél és nem is használ pirosítót, pedig fontos része a sminknek. Most írok néhány tippet, hogyan használjuk úgy a pirosítót, hogy ne nézzünk ki úgy, mint egy bohóc.

Elsőként ki kell választani azt a színt amelyik a legjobban illik hozzánk és természetesen hat az arcunkon. Amikor kicsit ki vagyunk pirulva akkor is piros az orcánk, azt a színt kell megtalálni a pirosítóban is, és akkor biztosan nem nyúlunk mellé. A másik tipp, hogy a száj színével összenézzük a kiválasztott színt.  A világosbőrűeknek a rózsaszín és barackos árnyalatok illenek, valamint ha sötétebb a bőrünk akkor a pirosas és sötét barack árnyalatok illenek inkább.

Ha megtaláltuk a helyes színt utána ki kell választani a bőrünk számára legmegfelelőbb kiszerelést. Manapság válogathatunk, porkrémesfolyékony éshabos állagú pirosítók közül. Akárcsak az alapozóknál. Zsíros, és vegyes bőrűeknek ajánlott a por állagot használni. Száraz bőrűek számára a krémes kiszerelés a legjobb választás. Zsíros, olajos bőrűek számára pedig a olajos, folyékony pirosítók a legjobbak. A profibbak a jobb eredmény érdekében egyszerre használják a krémes és por pirosítót. Ezáltal tartósabb lesz és sokkal ragyogóbb hatása lesz a bőrön. Amit még nagyon fontos, hogy észben tartsunk, hogy a legjobban, jól hidratált bőrön tudunk dolgozni, ezért ha száraz a bőrünk előtte krémezzünk!

1. Chanel (ez az a kis ecsetke ami helyett jobb ha profi ecsetet használunk) 2. MAC, folyékony állagú pirosító 3. L’oreal ásványi alapanyagú, érzékeny bőrűeknek 4. Rimmel krémes pirosító. Én most ezt használom és nagyon szeretem, könnyű vele dolgozni. 4. Maybelline Mousse Blush. Ezt is nagyon szeretem. Jó ez a hab szerű állaga. Alapozóm, szemfestékem is van ebből a családból.

Nos, ha minden jól sikerült, akkor már kiválasztottuk a megfelelő színt és kiszerelést. Most jöhet a munka. Alapozzunk, fessük ki a szemünket, mert a pirosítás az utolsó, (vagy utolsó előtti, ha púderezünk) művelet a sminkelésben. Ezt neked kell kikísérletezni, hogy mi a legjobb számodra. Néhány sminkmester például az alapozó előtt használja a pirosítót a még természetesebb hatás érdekében. Az sem mindegy, hogy mivel varázsoljuk az arcunkra a sminket. Használjunk profi sminkecseteket, érdemes befektetni néhány alap darabba (már régebben írtam az ecsetekről).  A púderes és a pirosítós ecsetet ne keverjük, és ne használjuk ugyanazt az ecset a két művelethez. Ezután vigyük fel az ecsetre a színt, majd körkörös mozdulatokkal dolgozzuk a bőrbe. Egy széles mosoly segíti a munkánkat, mert így kirajzolódnak az „almácskák” amiket hangsúlyozunk.

Hasznos tanácsok…

- Az ecseteket ne felejtsük el rendszeresen tisztítani, mert a baktériumok elszaporodnak benne.

- Ha már jobban belejöttél a pirosítás rejtelmeibe, akkor egy kis krémes arcfényt tehetünk az arccsontunk legmagasabb pontjára ahol a legközelebb van a szem.

- Érett bőrre használjunk inkább krémes pirosítót. Nagyon jól, könnyebben eldolgozható.

- A sötét rózsaszín felmelegíti, életet ad bármilyen fáradt bőrnek.

Mézes pakolás

Szeretem az arcomat kényeztetni különböző arcpakolásokkal. Mostanában jobban előnyben részesítem a házi pakolásokat. Egyik ilyen kedvenc házipakolásom a méz. Első használat előtt egy kicsit még idegenkedtem tőle, nehogy valami kellemetlen reakciót váltson ki a bőrömön. Az eredmény viszont mesés volt, a bőröm puha, selymes tapintású lett. Bátran ajánlom mindenkinek ezt a mesés és olcsó pakolást. Egy kis tojás fehérjével szoktam összekeverni, annak feszesítő hatása van. Ha megszáradt, húzódik a bőrömön langyos vízzel lemosom és élvezem az eredményt :)

Sminktippek

Három szemfestési technikát mutatok be, bár sokak számára nem lesz új, de azért nézzük az elejétől. Az egyszerűség kedvéért készítettem három képet is róluk. Elsőként nézzük a legegyszerűbb technikát, melyhez csupán egy színre van szükségünk. Ezt könnyen felvihetjük applikátor vagy ecset segítségével. (én ecset párti vagyok, de ezekről később ejtek szót) Én ritkán alkalmazom ezt a fajta sminket, szeretek minimum két színnel dolgozni. Ha sietnünk kell akkor ez a legegyszerűbb mód. A második sminknél már két színt alkalmazunk. Elöször vigyük fel a világos színt az egész szemünkre (mozgó résztől a szemöldökig) majd utána a sötét árnyalatot használjuk a képen látható módon. Ezt is többféleképpen lehet használni, ezzel nyugodtan lehet kísérletezni. Ecsettel mossuk el a sötét és világos éles határát. A harmadik smink a legidőigényesebb. Három, négy színt viszünk fel a szemünkre. Itt is (és minden sminknél!) a legvilágosabbat visszük fel elöször. Utána jöhet a palettán a második árnyalat. Ezt a képen látható módon felvisszük majd így haladunk az egyre sötétebb felé. A lényeg hogy a legsötétebb árnyalatot a szempillák tövébe fessük.

Mindegyik sminkhez használhatunk szemceruzát, a szempillaspirál meg szinte kötelező! :)

Szépség ősszel…

…az Elle magazin szerint a következő dolgok biztosan befutóak lesznek az ősszel:

Aranyszínű szemhéjak, esti sminknél több, de akár nappalra is felvihetünk kis aranyat, hogy beanyarozza a napunkat :)

A kedvencem a füstös barna, csokiszínű szemek. Elég hangsúlyos szemsmink, elkészítése (ahogy a képen látjuk) némi gyakorlást igényel, de tessék próbálkozni, megéri! Felviteléhez használjatok ecsetet, mert megkönnyíti a sminkelést.

Természetes laza hullámok. Nagyon bejövős ez is. Főleg ezzel a szép hamvasszőke hajjal. :)

Végül a hangsúlyos száj, szemek csak natúran smink is felbukkan a kifutókon. Én személy szerint az ilyesfajta sminket csak akkor alkalmazom, ha sietnem kell és nincs időm a szemsminkre. Akkor nagyon jól tud jönni!

Képek az elle.com oldalról.

Szép körmök

Tegnap szert tettem egy nagyon jó kis körömágybőr ápoló olajra. Sokszor kiszárad a bőr a körmeimnél ami nem túl szép látvány. A krémek sem segítettek nagyon ezen a problémán, de ez a kis csodaszer nagyon hamar széppé varázsolta a bőrt és a kezem. :) A készítmény nem volt több 500Ft-nál, és a Rossman üzletekben található ez a márka.

Oldal 6 / 6« Első...23456